Nadin okos!2009.01.02. 13:10, Majorék
Beszélgettem reggel az óvónővel. megbeszéltük, hogy a bent alvás nagyon nem Nadinnak való, de nem tudok mit tenni és tervek szerint hamarosan 8 órában fogok dolgozni, tehát mindennap bent alvás lesz... viszont ez nem tesz jót a viselkedésének és ez nemcsak alvás idő alatt jön ki, hanem napközben is. persze ebben benne van az is, hogy sokan vannak, figyelmet szeretne....
sajnos a magatartásával vannak gondok, de ezt én is sejtem, meg mesél is a benti büntetésekről... /átküldik a szomszéd csoportba és ott kell üljön asztalnál pár percig-amiért nagyon szégyelli magát/
viszont az óvónő azt mondja, hogy a fejlődése mind mozgásban, mind a finommozgásos tevékenységekben napról-napra javul, láthatóan fejlődik! vannak ugye a fejlesztős órák szerdánként, a csoportjukból azt hiszem 8 gyerek van, akit köteleztek rá és Mária néni szerint Nadin magasan kiemelkedik közülük, látható mennyit foglalkozunk vele.
de a legboldogabb attól voltam, hogy elmondta, hogy Nadin nagyon okos. túlságosan is. az összes gyerek közül kitűnik, ez a figyelemfelkeltő próbálkozásainál is látszik, nagyon ötletes, abszolút nem átverhető, nagyon cseles, éles eszű.
tudjátok úgy vagyok vele, hogy lehet, hogy tornaórán bénácska lesz és olimpikon sem lesz belőle, de ha megvan az esze akkor megállja a helyét majd a világban!
|