A sors...
2010.04.17. 14:42, Majorék
Végül is mindent megkaptam, amit szerettem volna, csak...
Régen írtam. Elég sok minden történt.
Nadinról nem akartam írni, amíg nem zárul le bennünk a feldolgozás.
Hamarosan osztálytalálkozónk lesz.
Végiggondoltam már párszor mit is mondhatnék el az elmúlt 5 évről. Panaszkodni nem szeretnék, sajnálatot ébreszteni sem. Szükségünk sincs rá és nincs is miért.
És tegnap végre rádöbbentem valamire.
Amikor elsősök voltunk a gimiben, az osztályfőnök íratott velünkegy papírt, mit szerettnénk elrni az életben, mik a céljaink.
Bár a papírkámon család nem szerepelt, de az igen: panzióm lesz, tán szállodában leszek valami vezető beosztásban.
Mertem nagyot álmodni.
Aki ismer tudja jól, hogy sok éve már, hogy arról álmodtam, sérült gyerekkel foglalkozom, elsősorban a gyógyúszás az ami érdekel és tudom kereslet is lenne rá bőven-sajnos.
Sok minden másként alakult a terveimhez, álmaimhoz képest.
Megtaláltam a párom, álmaim emberét, akivel érdemes együtt megőszülni.
Megszereztem a papírokat ahhoz a szállodás álomhoz, majd rájöttem, mégsem ez az én világom. Viszont a másik felem, a Társam ebben találta meg az életét, a sikrt és most már 1 éve szállodaigazgató. Én pedig lehetek a háttérországa.
Nadin 6 éves. Nagyjából 5,5 éve sejtjük, tudjuk, hogy sérült. Mára körvonalazódott miért Csodabogár, mirét nehéz az élet néha vele és neki. De megteszünk mindent, hogy ez változhgasson, mindenki számára jó irányba.
Teljesült a kérésem, foglalkozhatok sérült gyerekekkel, illetve gyerekkel... Közvetve, információkat adva másoknak is.
Isten bizony elég lett volna, ha másén segíthetek, de Nekünk ezt dobta ki a gép.
Aki azt mondja, egy sérült gyerek ajándék, az hazudik. De az igaz, hogy többek és erősebbek leszünk általa és sokkal toleránsabbak, elfogadóbbak is.
De azért néha nagyon összefacsarodik a szívünk.