Majorék: Katrin, Nadin, Renáta és István
Menü
 
10. évfordulóra

Soha nem felejtem el,

mit éreztem

mikor először megláttalak.

volt benned

valami különleges,

ami örökre megmarad

emlékezetemben.

talán a szemeid, talán a kezeid, vagy

az ellenállhatatlan

mosolyod

-mindazok a dolgok,

amiket már oly jól ismerek.

Bármi is volt az, magával ragadott

és megigézett.

Ha most rád nézek,

olyan embert látok,

 aki életem mindennél

fontosabb részévé vált.

Vannak pillanatok,

mikor újból érzem a varázslatot,

ugynazt a láthatlan erőt,

amely feléd húz

-éppúgy, mint mikor legelőször találkoztunk.

És ilyenkor újból megtörténik velem

-szerelmes leszek.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Igazi blog

Nadin okos!

2009.01.02. 13:10, Majorék

2008.12.08.

Beszélgettem reggel az óvónővel. megbeszéltük, hogy a bent alvás nagyon nem Nadinnak való, de nem tudok mit tenni és tervek szerint hamarosan 8 órában fogok dolgozni, tehát mindennap bent alvás lesz... viszont ez nem tesz jót a viselkedésének és ez nemcsak alvás idő alatt jön ki, hanem napközben is. persze ebben benne van az is, hogy sokan vannak, figyelmet szeretne....
sajnos a magatartásával vannak gondok, de ezt én is sejtem, meg mesél is a benti büntetésekről... /átküldik a szomszéd csoportba és ott kell üljön asztalnál pár percig-amiért nagyon szégyelli magát/

viszont az óvónő azt mondja, hogy a fejlődése mind mozgásban, mind a finommozgásos tevékenységekben napról-napra javul, láthatóan fejlődik! vannak ugye a fejlesztős órák szerdánként, a csoportjukból azt hiszem 8 gyerek van, akit köteleztek rá és Mária néni szerint Nadin magasan kiemelkedik közülük, látható mennyit foglalkozunk vele.

de a legboldogabb attól voltam, hogy elmondta, hogy Nadin nagyon okos. túlságosan is.    az összes gyerek közül kitűnik, ez a figyelemfelkeltő próbálkozásainál is látszik, nagyon ötletes, abszolút nem átverhető, nagyon cseles, éles eszű.

tudjátok úgy vagyok vele, hogy lehet, hogy tornaórán bénácska lesz és olimpikon sem lesz belőle, de ha megvan az esze akkor megállja a helyét majd a világban!   

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Mottónk

ölelve

küzdve

félve

óvva

együtt

egymásért

SZERELEMBEN

 

 

 
óra
 
Nektek örültünk:
Indulás: 2004-12-01
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE