Majorék: Katrin, Nadin, Renáta és István
Menü
 
10. évfordulóra

Soha nem felejtem el,

mit éreztem

mikor először megláttalak.

volt benned

valami különleges,

ami örökre megmarad

emlékezetemben.

talán a szemeid, talán a kezeid, vagy

az ellenállhatatlan

mosolyod

-mindazok a dolgok,

amiket már oly jól ismerek.

Bármi is volt az, magával ragadott

és megigézett.

Ha most rád nézek,

olyan embert látok,

 aki életem mindennél

fontosabb részévé vált.

Vannak pillanatok,

mikor újból érzem a varázslatot,

ugynazt a láthatlan erőt,

amely feléd húz

-éppúgy, mint mikor legelőször találkoztunk.

És ilyenkor újból megtörténik velem

-szerelmes leszek.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
2. babavárás
2. babavárás : szüléstörténet

szüléstörténet

  2006.05.24. 21:38

hát ez a vége. :-)

20-án, csüt-n voltam az utolsó uh-n és a vérnyomásom akkor kezdte aggasztani a dokit. pénteken reggel ezért a belgyógyászaton kezdtünk, de akkor én már éreztem, hogy valami elindult, így szóltam is a dokinak, aki ezért behívott szombat reggelre ctg-re, aznap ő ügyel, megnéz.
délutánra, estére már tudtam, Katrin úton van, várakoztam, átélhettem a csodát, amit szerettem volna.
az éjszaka már izgalmasabban telt, erős jelei voltak, hogy ebből szülés lesz, nem aludtunk, minden idegszálunkkal egymásra koncentráltunk a férjemmel , nagyon jó volt. csak ő nem hitt a fájásaimnak, mert nem sikítoztam.   miért kellett volna hisztérikába átmennem azt nem tudom.  szombat reggel úgy indultunk be, hogy lesz, ami lesz. jeleztem a dokinak a dolgokat, mondta, megvizsgál, elkezdtem vetkőzni és akkor a magzatvíz elfolyt.   innentől nem volt kérdéses a dolog, de mivel éppen tízóraiztam, így a műtéttel várni kellett pár órát. ez elröpült. a férjem elvitte Nadint az unokatestvéremékhez, de visszaért. megbeszéltük, hogy a műtőbe nem jön be, de ott volt Katrin ellátásánál. mivel a spinált egy rezidens szúrta, a filmekben látott első próbálkozás módon  , így elég sok mindent éreztem a műtétből, ezért rábódítottak 2x is a végén, ebből kifolyólag a nap további részét átaludtam.
a császár nem jelentett újdonságot, tudtam mit fogok érezni, szerintem még jobban "éltem túl", mint elsőre. pedig elsőre sem volt gond.
Katrint másnap láthattam az intenzíven, akkor már tudtuk, hogy makkegészséges, de még kicsit megfigyelték a cukrait, így hétfőn reggel kerültünk baba-mama szobába. ő pedig szinte azonnal kék fényre.   én hiába tettem meg érte mindent, a sárgaság romlott, így vissza az intenzívre. hát nem mondom, bőgtem egy-két kört, főleg, amikor megláttam az infúziót, amit a fejébe kötöttek. Nadin sok helyre kapott anno, de a fejébe nem.
de a javulás innentől már megindult és be kell valljam, nekem is jót tett még egy kis pihenés.
nagyon boldog vagyok. ugyan császár volt, de megkaptam a sorstól mindent, ami csodás emlékké teszi a szülést.

 
Mottónk

ölelve

küzdve

félve

óvva

együtt

egymásért

SZERELEMBEN

 

 

 
óra
 
Nektek örültünk:
Indulás: 2004-12-01
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE